2017, szeptember 23 - szombat,
Home » Külföld » Ponta lemond!

Ponta lemond!

A bukaresti kormánykoalíció fő erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Liviu Dragnea jelentette be, hogy Victor Ponta román miniszterelnök a nap folyamán bejelenti lemondását. Dragnea szerint délután 1 órakor jelentik be, ki lesz az új miniszterelnök.

pontaPonta kormánya és a korrupció ellen 25 ezren tüntettek kedd este Bukarestben azután, hogy múlt pénteken tűzvész tombolt egy szórakozóhelyen. Eddig 32-en haltak meg és száz fölött van a sérültek száma, az egész pedig elkerülhető lett volna, ha a hatóságok ellenőrzik a helyet. Emiatt a tüntetők a kerület vezetőjének lemondását követelték, de hamar a korrupció és a kormány elleni tiltakozássá fajult a demonstráció.

Kapzsiság és felelőtlenség

A Transindex erdélyi hírportál szerint Ponta azt mondta, megteszi azt a gesztust, amit a tragédia után elvárnak tőle, lemond az egész kormánnyal együtt. A most már csak ügyvivő kormányfő hozzátette:

Az elmúlt napokban az összes erőforrásunkkal segíteni akartuk az áldozatokat, és megköszönöm minden tűzoltónak, orvosnak a segítségét.
Szerinte a fő bűnös az ügyben a kapzsiság és felelőtlenség, amiket meg kell szüntetni, hogy megelőzzék a hasonló tragédiákat.

Check Also

Üzent Merkel

Az Európai Unió az Egyesült Királyság távozása után is egyedülálló értékközösség és a világ egyik …

Kanada: feltétel nélküli ingyenlóvé

Három éves kísérleti időszak következik a kanadai Ontario tartomány néhány körzetében. Ennyi ideig kapnak majd …

Vélemény, hozzászólás?