2017, június 24 - szombat,
Home » Tech » Új face gombok… Láttad már?

Új face gombok… Láttad már?

Ugyan most sincs „Nem tetszik”, de öt új gomb már elérhető Magyarországon is.

Facebook-gombokSokáig vacakolt a Facebook, hogy eldöntse, mi legyen a gombjaival. Azt már régebben világossá tette Zuckerberg, hogy az egyértelműen negatív „Nem tetszik”, azaz „Dislike” semmiképpen sem lesz a közösségi portálon.

Egy évig tesztelték Spanyolországban és Írországban a Facebook vezető dizájnere, Julie Zhuo által tervezett új, „Imádom”, a „Vicces”, a „Hűha”, a „Szomorú” és a „Dühítő” elnevezésű gombokat. Ezek valamennyien az eddig ismert „Tetszik”, „Like” gomb alól bújnak elő: ha a felhasználó a felfelé tartott hüvelykujjra viszi az egerét, mostantól közülük is választhat.

A Like örök, az is megmaradt. Mostantól azonban az új gombokat is megbökhetjük, így a Tetszik mellett lehet imádni, vagy dühítőnek tartani valamit – egyszerre imádni és dühöngeni felőle azonban szerencsére nem lehet.

Böngészőben megnyitva a Facebookot, már mindenki előtt ott áll a nagy lehetőség, hogy összesen hatféleképpen minősítsen, de az iOS és Android készülékeken a szoftvert frissíteni kell az újdonságért.

A két tesztelő országban megoszlottak a vélemények az új gombokról: sokan zavarosnak találták a megoldást, mások örültek a változatosságnak, s nem kevesen a funkcionális írástudatlanság újabb lépcsőjeként üdvözölték a puszta bökögetéssel kifejezett érzelemnyilvánítás lehetőségét.

Check Also

Bioszámítógépet alkottak

“Élő, lélegző szuperszámítógépként” harangozták be a McGill University legújabb találmányát: az emberi sejtek energiacelláival működő …

Vége a percdíjaknak, ingyen lehet telefonálni!

Az adatforgalommal járó szolgáltatások, mint a Skype és a Viber sok magyar család számára ismertek. …

Vélemény, hozzászólás?