2017, augusztus 20 - vasárnap,
Home » Sport » Foci » Téli mese az acélszürke ég alatt

Téli mese az acélszürke ég alatt

Mielőtt végleg elmennél, arra kérünk, hagyj itt a szívedből egy utolsó darabot, egy kis szilánkot,
melyet ha megvilágít a gyertyafény csillogó játékkal elevenedik fel előttünk a veled eltöltött összes pillanat.

Fehér MiklósHideg szél járja át az utcákat, melynek felerősödő vihara vastag hótakaróval borítja be a házak tetejét.
Olykor lecsendesül, egészen elnémul, nem tépázza már a kopasz fák pihenő ágait s nem hullajtja le a virágok élénk színű mégis szomorú szirmait. Tél van, hideg, kegyetlen tél, mely tündöklő hókristályokat varázsol az ablaküvegekre, csodájuk azonban sokáig nem maradhat meg, mert lassacskán vízcseppként gördülnek tovább a végtelenbe. Tél van, hideg, kegyetlen tél, mely 11 éve boldogtalanságot hozott jéggé fagyott szívünknek…
Hosszú percekig nem tudom tovább kanyarítani az íves betűket, a sorok tátongó ürességgel néznek vissza rám, mikor arra gondolok hogy 11 éve már mikor elvesztettük Fehér Miklóst. Tizenegy év…Ha tudnád mennyire hiányzol nekik, nekünk, mindannyiunknak…

“Nekem mindig élni fog.Ha majd újra válogatott meccsre készül a csapat, ha kezet nyújtunk egymásnak a reptéri találkozásnál vagy a pálya szélén, amikor az edzés végén az öltöző felé vonul a csapat, mindig látom őt is.A mosolyát, ahogyan nyilatkozik, a szemét, ahogyan követi a papírt szántó tollat, minden szavára, minden gesztusára figyelve, tudva azt, hogy minden, ami róla szól – egy cikk, egy rövid idézet, egy felvillanás a televízióban – azoknak ad hitet, akik majd azért szurkolnak, hogy sikeres legyen.
Ô tudta, mert hiszen a lelke ilyen volt, az ő szolgálata a földön arról szól, hogy örömöt szerezzen – egy csellel,egy góllal, egy fejessel.
Nekem és neked mindig élni fog.
És bár a most földre hulló sok ezer könnycseppet megint a kegyetlen halál fakasztja, a fájdalmasan üvöltő lelkekből – legyen futballistáé, edzőé, szurkolóé – feltörő vízgyöngyök között mindig kell legyen egyetlen azokból is, ami akkor is megbújt a szemekben, amikor azt nem ez a mélységes mély fájdalom, hanem az öröm csalta ki, és amit csak azok érezhettek, akik gyermekien, őszintén, fanatikusan örültek annak, ha a magyar csatár a kapu előtt magasba emelte a kezét, és boldog eksztázisban ünnepelt – góóól!
Nekem, neked és nekünk, mindannyiunknak mindig élni fog. Ha lehunyjuk a szemünket, és csendben emlékezünk magunkban, akkor látjuk őt egy távoli dimenzióban, és ott is mindig ugyanúgy, mint itt, az életben, amíg közöttünk volt, amíg nekünk és értünk játszott:mosolygósan, tettre készen, boldogan. Ám, ha a fájdalom lesz az erősebb, ha az emlékeink sodrásában a kegyetlen képsor, az ifjú futballistára a pályán lesújtó halál utat tör, akkor csendesítsük le a lelkünket, a gondolatainkat azzal, hogy felidézzük azt a mondatot, amit a halál által legyőzött fiú hagyott itt nekünk,
a magunk létével viaskodó életben maradottaknak:
“Engem a futball megtanított győzni,
és megtanított veszíteni is,
és megtanított arra is,
hogy az öröm úgyis felülkerekedik a bánaton,
és hogy a gól maga a boldogság,
a gyógyír minden addigi kihagyott helyzetre…”
Fehér Miklós 2000 októberében, egy nagy meccs után, a Litvánia elleni 6–1-es győzelmet hozó vb-selejtezőt követően nyilatkozott így, egy olyan meccs után, amelyen ő három gólt szerzett,
és lám, még akkor is szerény és kedves maradt.
Mert ő volt az, aki ha sikeres volt, máris előre tekintett, mert újra és mindig győzni akart.
Értem, érted, mindannyiunkért…” (Vincze András, Nemzeti Sport rovatszerkesztője 2004.)

Vasárnap a hirtelen lezúduló nagy hó ellenére sokan emlékeztek meg Mikiről. Tengernyi virágszál és mécses lepte el az egykori Győri ETO-s labdarúgó sírját valamint a Soproni út 57-es házszám kissé rozsdás kapuját, mely felett fekete zászló utal a szomorú tragédiára. Ott a Fehér Barát Vendéglőben mindig kellemes hangulat uralkodott,fiatalok és idősebbek is egyaránt együtt szurkoltak Mikinek, akármelyik klub mezét húzta fel magára a lényeg ugyanaz volt: számukra, számomra és még megannyi ember szerint nekünk Ő volt a legeslegjobb. A szép kis vendéglőben a finom ételek és italok mellett nem az Aranycsapatról, a Real Madridról vagy a Barcelonáról beszélgettek, mert nekik nem kellett visszautazniuk a múltba ahhoz hogy valami egészen elképesztő tehetséget találjanak, hiszen ott volt tejföl szőke kisfiú aki napról napra tett valamit azért hogy beteljesítse a szíve köré fonódott álmát. Így lett a Rába-parti klub, a Győri ETO egyik legkedveltebb labdarúgója, ahol két sikeres évet zárt le majd a portugál élvonalbeli FC Portohoz került, ezek után a Salgueiros, a Sporting Braga majd végül a legendás Benfica csapatát erősítette. Ott, az Estádio da Luz-ban teljesedett ki leginkább karrierje, már-már a régi csillaggal, Eusebioval hozták szóba. Játéka folyamatosan felfelé ívelt, nem várt meglepetéseket, csodás gólokat és örömöket hozott, főleg akkor mikor Magyarország címeres mezében láthattuk küzdeni. Büszkék voltunk rá, hihetetlenül büszkék. Ez a fiú még sokra viszi – mondogatták a lelátón helyt foglaló idősebb bácsik, akik rengeteget tudtak mesélni Törőcsik Andrásról, Nyilasi Tiborról és a régi esztendőkről, de Mikihez foghatót emlékezetükben sehol sem találtak. Talán azért mert nem is lehetett. Ő nem csak egy tehetséges labdarúgó volt, hanem egy nagyszerű ember is, akire példaképként lehetett felnézni, egy igazi gyerekkori hős, egy hatalmas szív, melyből sohasem fogyott ki a szeretet. Olyan játékos volt aki küzdött az utolsó pillanatig, káprázatos góljainak a száma nem szabott határt, szinte a hátán cipelte a csapatot melyben játszott, s önzetlenül adott gólpasszt társainak mikor ő is hálóba rúghatta volna a labdát… Ő ilyen volt. Csupa mosoly és vidámság, aki úgy csillogott, ahogyan rajta kívül soha senki sem.

2004. január 25-én késő vasárnap este a Benfica csapata  a Guimaraes ellen játszott. Miklós a 60. percben csereként lépett pályára a Don Alfonso-stadionban.  Nem sokkal később gólpasszt adott társának, Fernando Aguiarnak, majd egy késleltetett beadást követően sárga lapott kapott . A pályán lévők és a nézők csak annyit láttak, hogy mosolyogva megfogta a térdét, ezután hirtelen hanyatt esett, s többé nem kelt fel. Mai napig felfoghatatlan hogy a szeretettel csordultig teli szív egyszer csak megszűnt dobogni,s nem bírt tovább harcolni.

A Szabadhegyi-temető csendes, történetek ezrei hallatszódnak Mikiről egészen kiskorától a válogatott szereplésig. Minden kedves apró kis emlék felelevenedik, s a könnycseppek közt talán egy-egy mosolyt is csal az arcunkra. Azt mondják, csak az hal meg akit elfelejtünk, akit elvesztünk. Miki nem halt meg mert örökké a szívünkben őrizzük, Ő ott él tovább… A szél egyik pillanatról a másikra ismét felerősödik, s a hóban lévő lábnyomok lassacskán eltűnnek az újonnan leesett hótakarótól. Lassacskán mindenki búcsút vesz, még egyszer megsimogatja Miki arcképét vagy a márványfocilabdát s elindul a fehérlő sötétségben. Már csak egy apuka álldogál ott két kisfiával, könnyes szemmel gyermekeire pillant, akik apró kezükkel óvják a mécses vékonyan pislákoló lángját. Mosolyogva öleli magához őket, s fülükbe súgja hogy ne féljenek, az a láng soha nem alszik ki, mert az a láng a szívük szeretete mely örökké megmarad. Hamarosan ők is elköszönnek, gyors léptekkel indulnak hazafelé, néha-néha hátranéznek s boldogan ugyanakkor meghatódottan látják hogy a Fehér Mikiről szóló ezer téli mese szárnyra kelt az acélszürke ég alatt…

 

Check Also

Magyarország új labdarúgó válogatott kerete

Magyarország szövetségi kapitánya, Dárdai Pál szeptember 26-án kihirdette a válogatott keretét. A meghívót kapó játékosokra …

Fogjunk össze Horváth Tamásért!

Horváth Tamást, a Kaposvári Rákóczi labdarúgóját agydaganat miatt a nyár folyamán megoperálták. Felépülése, rehabilitációja nemcsak …

Vélemény, hozzászólás?