2017, július 27 - csütörtök,
Home » Tag Archives: Észak-Korea

Tag Archives: Észak-Korea

Nukleáris provokáció?

John Kerry, az Egyesült Államok külügyminisztere azt mondta, “soha nem volt szorosabb” a szövetség Washington és Szöul között az Észak-Korea jelentette veszélyek ellen. Szavai szerint Észak-Korea sorozatosan megszegi ígéreteit, nukleáris tevékenységével és rakétafejlesztésével provokál és fenyeget. A kommunista, dinasztikus diktatúra 2006-ban hajtotta végre első föld alatti kísérleti atomrobbantását. Becslések szerint azóta legalább tíz atomtöltetet vagy -bombát készített, annak ellenére, hogy …

Olvass tovább »

“Az Egyesült Államok vezette ellenséges erők” megsértették szuverenitását

“Az Egyesült Államok vezette ellenséges erők” beavatkozásának nevezte az ENSZ-közgyűlés emberi jogi biztosságának állásfoglalását, és megtorlással fenyegetett Észak-Korea legfőbb politikai szerve vasárnapi közleményében. “Soha nem fogadunk el egyetlen határozatot sem, amelyet az Egyesült Államok vezette nem kívánatos ellenséges erők dolgoztak ki, hogy csorbítsák szuverenitásunkat és alapvető jogainkat. (A határozat) teljes beismerése azon ellenséges szándéknak, hogy mindent eltiporjanak, ami hadseregünk és …

Olvass tovább »

Tisztogatás és kivégzés Észak-Koreában

A katonai bíróság árulónak nyilvánította, kivégezték Kim Dzsongun sokáig befolyásos nagybátyját, Csang Szongtheket, akit hétfőn fosztottak meg minden tisztségétől hivatalosan. Kim Dzsongun tisztogatásba kezdhetett, ami miatt délen is aggódnak. Az elmúlt években Csang Szongthek volt Észak-Korea második legbefolyásosabb embere, de a KCNA állami hírügynökség megerősítette, hogy Kim Dzsongun nagybátyja nemcsak kegyvesztett lett, hanem ki is végezték, írja a BBC. Csang …

Olvass tovább »

Az észak-koreai hadsereg teljes készültségben van

Az észak-koreai hadsereg teljes készültségben van, és azonnal elfojt minden provokációt, amely esetleg az amerikai-japán-dél-koreai haditengerészeti gyakorlat idején történik – jelentette kedden a KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség. A hadsereg vezérkarának szóvivője pedig előzőleg, hétfőn közleményt adott ki, miszerint az egységek rendkívüli parancsot kaptak arra, hogy álljanak készen egy hadművelet bármikor történő elindítására. “Teljes mértékben az Egyesült Államok lesz felelős azért, …

Olvass tovább »

Észak-Koreában szólt a dél-koreai himnusz

Eddig példátlan módon a Koreai NDK fővárosában hangzott fel a Koreai Köztársaság himnusza, és a déliek zászlaját is felvonták a Phenjanban rendezett nemzetközi súlyemelő versenyen. “Tavasszal, az Ázsia Kupát előkészítő tárgyalásaimon ez volt az egyik fő kérés, amelyet a házigazdák elfogadtak” – nyilatkozta a viadalról hazatérve Aján Tamás, a sportági világszövetség (IWF) magyar elnöke az MTI-nek. “Így lehetett ott a …

Olvass tovább »

Íme Észak-Korea saját androidos mobilja!

Arirang névre keresztelt, androidos okostelefont mutattak be Észak-Koreában; a sztálinista állam hivatalos tájékoztatása szerint az eszközt Észak-Koreában gyártják. A KCNA állami hírügynökség tudósítása szerint Kim Dzsong Un észak-koreai vezető a hétvégén látogatott el a gyárba. A hírügynökség által kiadott képeken munkások vizsgálgatják, és csomagolják a készülékeket, de gyártósort nem lehet látni. Megfigyelők szerint a telefon minden bizonnyal Kínában készül. Észak-Korea …

Olvass tovább »

Észak-Korea elengedte a kínai halászokat

Több mint kéthetes fogság után elengedték kedden azt a kínai halászhajót, amelyet Észak-Korea foglalt le, kiszabadult a legénység is – közölte Kína phenjani konzulátusa. A hajó tulajdonosa az északkelet-kínai Talien városban beszámolt arról, hogy a 16 halász hazafelé tart a hajóval és valamennyien egészségesek. Phenjan hivatalosan még nem közölte a kínai nagykövetséggel a halászok elengedését. Kína már május 10-én tiltakozott …

Olvass tovább »