2017, augusztus 20 - vasárnap,
Home » Külföld » Putyin: a hazafiság elvesztése az első lépés a globális katasztrófához

Putyin: a hazafiság elvesztése az első lépés a globális katasztrófához

Szerdán Vlagyimir Putyin orosz elnök Moszkvában tanárokkal találkozott, tudósít a hivatalos orosz hírügynökség, a TASSZ.

Elmondta nekik: a hazafiság elvesztése igen veszélyes és az az első lépést jelenti egy globális katasztrófa felé. Kijelentette, ennek kialakulását nem szabad megengedni.

Ugyanakkor hangsúlyozta a nemzeti azonosságtudat megőrzésének fontosságát. Kifejtette: „Ez az, ami lehetővé teszi, hogy szellemiségünket felemeljük és összezárjuk sorainkat”. Elmondta azt is, hogy ez vonatkozik az Oroszországban élő különféle nemzetiségiekre és általánosságban a nemzetre. „Mert ez az, ami egyesít bennünket, ez az, ami van nekünk”, hangsúlyozta.

Ezután idézte Mihail Lermontovot, a 19-ik században élt orosz költőnek a Szülőföld című versét, amelyben a poéta azt írta, „furcsa szerelem” köti őt hazájához. Az elnök idézte Lermontov azon sorait, amelyben azt írta, szereti az orosz erdőket, a folyókat és a részeg honfitársai énekét és táncát.
Putyin leszögezte:

„A haza szeretete rendkívül fontos”.

Hozzátette, hogy ha az emberek érzik ezt a szeretetet, nem hagyják el hazájukat azért, hogy külföldön éljenek.

Check Also

Kanada: feltétel nélküli ingyenlóvé

Három éves kísérleti időszak következik a kanadai Ontario tartomány néhány körzetében. Ennyi ideig kapnak majd …

Az ukrán külügyminiszter elítéli a magyar zászló megrongálását

Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter határozottan elítéli a Beregszász határában felállított magyar zászló megrongálását, és azt …

Vélemény, hozzászólás?