2017, szeptember 23 - szombat,
Home » Sport (page 30)

Sport

A Volkswagen beszáll a Forma-1-be?

A Volkswagen továbbra sem tervezi azt, hogy szerepet vállaljon a Forma-1-ben, így velük nem igazán számolhatunk a kategóriában. Időről időre felvetődik a Volkswagen Csoport neve, mely olyan márkákkal büszkélkedhet, mint az Audi, a Lamborghini és a Porsche. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) ezen a héten hivatalossá tette, hogy 2015-ben, vagy 2016-ban egy új csapatnak adna lehetőséget a Forma-1-ben, mely 2020-ig …

Olvass tovább »

A FIA várja a rajtszámokat

A FIA még karácsony előtt tudni szeretné, hogy ki melyik rajtszámot nézte ki magának. Egyesek már jelezték, mit szeretnének. A FIA felvette a kapcsolatot a versenyzőkkel, hogy megkezdhesse az állandó rajtszámok kiosztását – írja az Autosport. A szervezet arra kérte a versenyzőket, hogy még karácsony előtt küldjék el a preferált számot, mellékelve még két másik opciót is. A mezőny tagjai …

Olvass tovább »

Kemény szabályok lesznek 2014-től

Az FIA publikálta az 54 oldalból álló Sportszabályzatot, mely több ponton is újításokat tartogat. A Forma-1-ben szigorúbbak lesznek a bírák, és elhelyeztek pár csavart is a történetben. Az FIA több szabálytervezetet is megerősített, melyekről már beszéltek év közben. Az egyik a büntetőpontok bevezetése: ha valaki 12 pontot szerez egy éven belül, ki kell hagynia a következő futamot. Utána nullázzák a …

Olvass tovább »

Di Resta távozik a Forma-1-ből

Paul di Resta gyakorlatilag megerősítette, hogy távozik a Forma-1-ből és minden valószínűség szerint visszatér a Német Túraautó Bajnokságba (DTM). A 27 esztendős skót versenyző a 2011-es Ausztrál Nagydíjon mutatkozott be a Forma-1-ben a Force India színeiben. Di Resta teljesítménye összességében hullámzó volt, de volt időszak, amikor a legnagyobb csapatok is érdeklődtek iránta. Most azonban nagyon úgy néz ki, hogy a …

Olvass tovább »

Rosberg vadászatra indul

Nico Rosberg rendkívül pozitívan várja a 2014-es esztendőt és úgy érzi, hogy jövőre képesek lehetnek legyőzni a címvédőt. 2010 óta megfoghatatlan az osztrák istálló és az idén már a negyedik címét ünneplő Sebastian Vettel. Jövőre új szabályok lépnek érvénybe, és pontosan emiatt bizakodhatnak a csapatok, melyek eddig nem igazán voltak paliban a Red Bull istállóval. „Hatalmas fejlődést mutattunk a csapattal, …

Olvass tovább »

Új szabályok 2014-től az F1-ben

Az F1-es Stratégiai Csoport és az F1 Commission ma este megállapodott pár új szabályban, melyek már 2014-től bevezetésre kerülnek – az FIA Motorsport Világtanácsa már korábban felhatalmazást adott. Elfogadták a felvetést, hogy a pilóták állandó rajtszámokkal versenyezzenek, és a szezon utolsó futamán duplapontszámokat osztanak ki. Költségvetési sapka 2015 januárjától bevezetik a költségvetési sapkát. Egy munkacsoportot állítanak fel az elkövetkező napokban, …

Olvass tovább »

Todt támogatja az állandó rajtszámok visszatérését, a Formula E-vel kapcsolatban pedig óvatos

Jean Todt szerint remek ötlet visszahozni az állandó rajtszámok rendszerét, mivel így könnyebb lenne azonosítani a versenyzőket. Az FIA újrázó elnöke beszélt az általa is dédelgetett elektromos bajnokságról, mellyel kapcsolatban óvatosságra int. A Stratégiai Csoport ülésén tetszést aratott az ötlet, hogy a versenyzők állandó rajtszámokkal rendelkezzenek. A rendszert és a vonatkozó szabályokat meg kell még alkotni, végül pedig a Motorsport …

Olvass tovább »

Megérkezett a gyilkos ösztön a McLarenhez

Sam Michael és Jonathan Neale is komoly elvárásokkal rendelkezik Kevin Magnussent illetően, de mindketten bíznak a fiatal dán tehetségében. A vezetők szerint Magnussen érkezése felkavarja az állóvizet Wokingban. A McLaren 2007 után ismét újoncnak ad lehetőséget, újra saját nevelésű fiatalnak. Magnussen több alkalommal is vezetett már F1-es gépet, de jövőre mindezt futamhétvégéken teheti. „Kevin érkezése az egész csapat számára nagyon …

Olvass tovább »

Sutil: vége az F1-es kalandnak?

Nagyon úgy tűnik, hogy a Sauber F1 Team maradt az utolsó mentsvára a tapasztalt német pilótának a Forma-1-ben. Nos, a helyzet változatlan, de most annyival többet tudhatunk, hogy a pilótának két opciója van a 2014-es évet illetően a kategóriában. Ezt maga Manferd Zimmermann, Sutil menedzsere erősítette meg a német Motorsport-Total kérdésére. Zimmermann a legutóbbi nyilatkozatához hasonlóan elmondta, még mindig nem …

Olvass tovább »

A végére már csak „kolonc” volt Massa a Ferrarinál?

A Scuderia Ferrari valószínűleg jól döntött, amikor elküldte Felipe Massát a csapattól és a helyére a finn „Jégembert” szerződtette. A Ferrari és Massa kapcsolata egészen különlegesnek mondható, hiszen a brazil pilóta 8 esztendőn át versenyzett a legendás olasz istállónak, mellyel 2008-ban kis híján bajnok lett. A 30 másodperces világbajnoknak is nevezett pilóta egy évvel később súlyos balesetet szenvedett a magyar …

Olvass tovább »