2017, augusztus 20 - vasárnap,
Home » Kultúra » Arany Jánosra emlékeznek

Arany Jánosra emlékeznek

Mi lenne, ha nem lett volna Arany János? Tanítsuk-e a Toldit? – többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ az Arany János-emlékkonferencia, amelyet február 21-én rendeznek meg a Petőfi Irodalmi Múzeumban az anyanyelvek nemzetközi napján.

Az Országgyűlés Arany János-emlékévvé nyilvánította 2017-et a költő születésének 200. évfordulója alkalmából – erről 2016. március 30-án hoztak határozatot a Parlamentben. Arany János magyar költő, tanár, a Kisfaludy Társaság igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és főtitkára volt, a magyar irodalom egyik legismertebb és legjelentősebb alakja.

A képviselők 174 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett fogadták el kormánypárti politikusok határozati javaslatát, amelyben a nemzet költőjének, a magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb egyéniségének nevezik Arany Jánost. A parlament döntésével kimondta, hogy támogatja és szorgalmazza az Arany János munkásságáról szóló rendezvények, megemlékezések szervezését, valamint oktatási anyagok készítését „mind az anyaországban, mind a határon túl élő magyarság és a diaszpóra magyarsága körében”.

Az Arany János-emlékév keretében, a költő születésének 200. évfordulója alkalmából rendezik meg a konferenciát is, melynek részletes programja az alábbiakban olvasható.

Check Also

A vég kezdete: szakad a katolikus egyház

A katolikus farizeusok támadják az evangéliumi úton járó pápát, ami olyan végzetes feszültségeket szíthat az …

Megvan Jézus sírja!

Egy japán hiedelem szerint egy rizsteraszok közt megbúvó falu rejti Jézus sírját. Sőt, valójában a …

Vélemény, hozzászólás?